Amikor december elején meghirdettük a Tiszavasvári Hírhatár karácsonyi akcióját az „Elfelejtett gyermekekért”, még nem tudtam mi lesz a vége. Csak remélni tudtam, hogy egy tizenkétezres városban lesz hatvankét család, akik készítenek csomagot a tiszadobi gyermekotthon lakóinak.

És (természetesen?) nem csalódtam. Sokkal több a jó ember, mint gondolnánk. Már a meghirdetés után gyors tempóban fogyni kezdtek a „szaloncukrok” a fáról, többen izgatottan hívtak fel segítséget kérve, hogy például, ki lehet-e az intézetből hozni a gyerekeket lovagolni? Lehet-e futball labdát venni, vagy azt nem engedik? Vehetnek-e számítógépes játékot? Vehetnek-e ruhaneműt, ha igen, milyen méretet? Küldhetnek-e élelmiszert? Ilyen és még számos kérdés, ami arról tanúskodik, hogy lelkiismeretesen készültek a „feladatra”, miszerint örömet akarnak szerezni egy állami gondozott gyermeknek.

Megkerestem a Járási Hivatalt, hogy segítsen a lebonyolításban, hiszen, ha elkezdik behozni a csomagokat az emberek, bárhol nem fér el 62 ajándékcsomag. Dr. Hosszú József és munkatársai nagyon készségesek voltak és szorgalmasan gyűjtötték, tárolták a csomagokat a hivatal egyik irodájában. Ezen felül több csomagot maguk készítettek el. A Tiszavasvári Takarékszövetkezet biztosított afelől, hogy nem marad egyetlen gyermek sem ajándék nélkül.

Az akció vége felé, nagy volt az izgalom, mert bár elfogyott minden szaloncukor a fáról, tehát elvileg minden gyermeknek készült valahol egy csomag, de 19-én délben, órákkal a tiszadobi karácsonyi ünnepség előtt, még 5 csomag nem érkezett be. Ekkor hívtam fel néhány kedves barátomat (akik már korábban felajánlották segítségüket) és a Takarékszövetkezetet, és pillanatok alatt előteremtették az 5 ajándékcsomagot, ami után megnyugodva indulhattunk útnak a gyermekotthonba.

Tiszadobon a nagy karácsonyi ünnepség már előző nap lezajlott, így mi úgynevezett kiscsoportos karácsonyozáson vettünk részt, ami olyan, mintha több családi karácsonyba csöppentünk volna bele. Beléptünk egy étkezőbe, ahol 6-8 személynek volt megterítve, a sarokban karácsonyfa, a konyhapultnál egy nevelő éppen készítette a vacsorát. Finom illatok terjengtek a levegőben, és mi megérkeztünk a csomagokkal. A nevelők hamarjában összeterelték a gyerekeket az étkezőasztalhoz, akik eleinte kicsit értetlenül (némelyikük morcosan) néztek ránk, hogy ugyan mit akarhat itt ez a sok jól öltözött idegen. Aztán, amikor megtudták, hogy a tiszavasváriak személyre szóló ajándékcsomagjait hoztuk el nekik, rögtön felderültek. Izgatottan bontogatták ajándékaikat, egyre oldottabban viselkedtek, és végre mosolyogtak, örültek az ajándékaiknak.

Így látogattunk végig számos csoportot, és néhány híján kiosztottuk az összes ajándékot. Több gyermek ugyanis csak ideiglenes bentlakó, ami azt jelenti, hogy ünnepekre hazaengedik a szüleikhez. Ők karácsony után kapják majd meg a csomagjaikat.

Amikor az épület előtt búcsúzkodtunk Bertalan László intézményvezetőtől, még mindig kiszaladgáltak a gyerekek, hogy odakiabálják nekünk, hogy „Köszönöm az ajándékokat!”, „Tessenek holnap is jönni”, vagy „Boldog karácsonyt kívánok!”.

Köszönet azoknak a családoknak és személyeknek, akik ajándékcsomagot készítettek egy vagy több gyermeknek, köszönet a Járási Hivatalnak és a Tiszavasvári Takarékszövetkezetnek a segítségért és támogatásért. Köszönet a tiszadobi gyermekváros lakóinak és dolgozóinak, hogy egy élménnyel gazdagabbá tettek minket.

Juhászbori