TISZAVASVÁRI HÍRHATÁR - Az utolsó álom

TISZAVASVÁRI HÍRHATÁR
   
 2017.10.21.
 Szombat
Ma Orsolya napja van.
Holnap Előd napja lesz.
   EUR árfolyam
   ;/Rate Ft
   CHF árfolyam
   ;/Rate Ft
   
   
   
   
   
   

 

MINDEN HÍR | AKTUÁLIS | SZÍNES | VÉLEMÉNY | RENDŐRSÉGI HÍREK | SPORT | KULTÚRA | TÖBB HÍRHATÁR | HELYBEN VAGYUNK!

    
2014. 11. 08. 17:41     


Az utolsó álom
- Szeretlek –mondta nekem, majd táskájából elővette a fecskendőt. Elszorítottam a kezem, és behunyt szemmel vártam a csodát. Vártam, hogy a hideg tű belefúródik majd eres karomba. Olyan szakértelemmel csinálta, mint egy szakképzett ápolónő. Nem éreztem semmit az egészből. A hideg már teljesen átjárt, csodálkoztam volna, ha egyáltalán érzek is valamit.

Különösen hideg tél volt. Úgy szállingózott a hó, mintha valaki az égből egy szitán át porcukorral szórta volna le a várost. Rettenetesen fáztam. Csak vékony keze, finom érintése nyújtott némi melegséget. És nekem ez elég volt. Nem akartam többet.  Rám nézett, egymásra mosolyogtunk, majd némán ballagtunk tovább az utcán, a szálló eget bámulván.

 

Három éve ismerkedtünk meg. Anyagért voltunk mindketten a Kossuth utca 13.-ban. Soha nem láttam még azelőtt szebb lányt. Beszélgetésbe elegyedtünk, és egy óra múlva már úgy élveztük egymás csillogó tekintetét, mintha megállt volna körülöttünk a világ. Megtudtam, hogy egy éve került az utcára, miután apja meghalt, és elvesztette utolsó megmaradt rokonát. Az anyagra fél éve szokott rá, akkor, mint én. Érdekesnek is találtam, hogy miért nem találkoztunk hamarabb. Viszont a három évvel ezelőtti beszélgetésünk óta soha nem váltunk el. Mindenhová együtt mentünk. Együtt ettünk, együtt aludtunk, együtt szúrtunk.

 

Három éve már, hogy szeretem. És most olyan csendes volt minden, mintha ennyi idő megszűnt volna létezni. Mintha az idő lassú pergése megállt volna. Szédültem, és a bal kezem úgy rázkódott, mint egy Parkinson-kórosé. Gyorsan zsebre dugtam. Tudtam, hogy mindez a hiány miatt van. Szinte minden héten megtörtént, és már egyre hevesebbek voltak a reakcióim. Már éreztem, hogy valami nagyon nincs rendben, de nem szóltam Lillának. Folyton aggódott értem, így biztos ez is felzaklatta volna.

- Még tíz perc, és odaérünk – gondoltam magamban.

Ropogott talpunk alatt a hó. Mindig is nagyon élveztem ezt. Emlékeztetett arra, mikor apával a közeli erdőt jártuk. Nem tudom miért, de boldognak éreztem magam akkor. Ám most az éles ropogás is eltompult a fejemben. Testem minden egyes zugába csupán egy gondolat zárkózott be. Zihálni kezdtem, és számból apró felhők törtek elő kifinomult simasággal.

- Még öt perc – nyugtattam magam.

Tovább lépkedtünk sietve az utcán, míg az est sötét bársonylepedője lassanként ránk telepedett, és végleg betakarta a megmaradt, halványan pislákoló fénysugarakat.

 

Már majdnem ott voltunk, amikor az úti célunk előtti közből egy magas férfi lépett elénk, és kérdőre vont tekintettel nézett ránk.

- Mit akar? – kérdeztem remegő hangon.

Ő nagyot szippantott cigarettájából, mely vörösen izzott a szemében, majd elmagyarázta, hogy ha szeretnénk, van a téli hónapokra egy kiadó garázsa, ahol meghúzhatnánk magunkat a tél végére, és ezért csak a ház körül kellett volna pár dolgot csinálnunk. Nem volt sok ideje, így ott kellett döntenünk. Én bizonytalan voltam a férfival szemben, de Lilla kérlelt, hogy tartsunk vele, elvégre már két napja alig ettünk, és állandó szállásunk sem volt. Hezitáltam, de éreztem, már nagyon szükségem volt az anyagra. Elmondtam az úrnak, hogy dolgunk lenne még a közeli parkban, és valószínűleg ma még nem tudnánk elmenni, de a következő napokban már szívesen elfogadnánk a segítségét. A férfi azt mondta, ő már nem fog erre járni, de felírta a címét, hogy majd keressük meg. Ezután gyanakvó tekintettel továbbment. Úgy tűnt el, mintha az egész találkozásunk egy látomás lett volna.

 

Mindkettőnket meglepett az eset, ugyanis ritkán találkoztunk ilyen emberekkel. Ránéztem Lillára, és arcára mély szomorúság volt írva. Láttam, hogy egy pillanatra dermedten áll, ám ezután, a férfi után akart szaladni. Gyorsan észbe kaptam, erősen megfogtam a kezét és nem engedtem. Sírva könyörgött, hogy menjünk utána, mert rettenetesen fázik és éhes, de én továbbra sem engedtem el. Minden elhomályosult és én már csak egy ütemes hangot hallottam, amely egyre gyorsabban dobogott fülemben. Mikor egy kicsit feleszméltem, Lilla már egy falhoz támaszkodva ült a sötétben. Megfogtam erősen a karját, és a térre ráncigáltam, majd egy idős fa melletti padon helyet foglaltunk.

- Bocsáss meg kérlek. Holnap minden jobb lesz - zokogtam neki sírva.

- Tudom, de már elegem van ebből az életből. Nem bírom tovább. Én veled akarok élni, és senki mással. Nem akarom, hogy ettől függjön az életünk. Tudom, hogy képesek vagyunk túlélni, ha eddig kitartottunk. Te nem így gondolod?

Még soha nem hallottam így beszélni. Ez az egész nap olyan különös – gondoltam.

- De igazad van, nyögtem ki végre.

- Csak ma utoljára, holnaptól minden jobb lesz. Rendben?

- Szeretlek –mondta nekem, majd táskájából elővette a fecskendőt.

Elszorítottam a kezem, és behunyt szemmel vártam a csodát. Vártam, hogy a hideg tű belefúródik majd eres karomba. Olyan szakértelemmel csinálta, mint egy szakképzett ápolónő. Nem éreztem semmit az egészből. A hideg már teljesen átjárt, csodálkoztam volna, ha egyáltalán érzek is valamit.

Miután befejezte, Lilla behunyta szemeit, és hűvös ajkát az enyémhez illesztette. Ezután vállamra dőlt és zokogni kezdett.

 

Egy fehér parton ébredtem. A nap lágyan simogatta a hátam, épp úgy, mint a finom homok, amin pihentem. Hintázva ringatózó hajókat láttam a tengeren. Felkeltem, és végigballagtam a fenséges zátonyon. Csodaszép volt az ég, mely a szivárvány összes színében pompázott. Ám ez nem giccses színkavalkád volt. Ez a legigazibb művészet volt, egy csoda, melyben úszni támadt kedvem. Egyszerre hanyatt estem, és elmerültem az égben. Láttam fentről a távoli vitorlás hajókat, melyek aztán most egészen távoli, halvány pontnak tűntek. És én csak nevettem rajtuk, míg kacagásomtól új kapuk nyíltak meg a felhők tengerén. Most smaragdzöld dombokat láttam kitűnni a távolból. Voltak köztük barnák is, melyben aranyló búzaszálak szárították hajukat. Leszálltam oda égi rejtekemből, és futottam a végtelen mezőkön. Hagytam, hogy a szél felborzolja a hajamat, és lágyan cirógassa a bőrömet. Ám hamarosan elfáradtam, és hűvös fák árnyékába vágytam. Találtam is egy kövéret, ami alatt egy darabig elüldögéltem. Elmélkedtem, és ahogy gondolataim szárnyra kaptak, úgy szárnyaltam velük én is. Rideg csúcsok ormaitól, le, tengernyi mélységig szálltam. Az idő végtelenjétől a világ körein kívülre repültem. Végül megérkeztem egy helyre, ahol leültem és a világ gondjaitól tehermentes lelkem megpihent. Lehunytam a szemem.

 

Lassan nyílt fel lelkem tükrének ablaka. A hó már egészen betakarta azokat a selymes fekete fodrokat, melyek a vállaimon pihentek. Még nem kelt fel a nap, és én szürkén vetettem bele tekintetemet a távoli éjszakába. Mosolyogva érintettem meg Lilla kezét, de egyszerre elhidegült az arcom.

- Lilla? - szólítottam, de nem felelt.

- Lilla? – kiabáltam, ám az éj elnyelte a hangom.

Egyre erősebben szorítottam vékony kezét, de ő meg sem mozdult. Erőt vettem magamon, és felemeltem vállamról a fejét. Hófehér arcát nem tudta beárnyékolni az éjszaka. Becsukott szemmel úgy tűnt, mintha aludt volna. Csupán egyetlen vörös csík volt a szája szélén, amely szokatlan volt az arcán. Úgy csorgott le tompa állán, mint zaklatott folyó, mely nyugodalmat keres. Hozzáértem, majd megállítottam a nyugtalan folyamot. Jéggé hidegült arca rezzenéstelenül fogata érintésem. Elszorult tüdővel szorítottam magamhoz karcsú testét.

- Nem igaz, nem igazság, nem, nem, nem! – nyögtem ki, könnyeimtől fulladozva. Remegésemtől azonban hamarosan egy szót sem tudtam kimondani.

Lassan alacsonyodtak el előttem a falak, a fák, a padok. Pár perccel később hideg kezét éreztem már csak, mely hűvösebb volt az egész éjszakánál.

 

Reggel fél nyolckor egy idős hölgy találta meg a két fiatalt. Azonnal hívta a mentőket, de a fél órával később kiérkező egységek már nem tudták megmenteni az életüket. Valószínűleg már három órája halottak voltak. Habár találtak náluk heroin származékot és tűket, az orvosi vizsgálat megállapította, hogy mindkét fiatal halálát kihűlés okozta.


Salamon Attila Mátyás


További hírek

  Kiemelt nemzeti értékké nyilvánították a Kabay-módszert!
2015. 05. 04. 15:35 tiszavasvari-hirhatar.hu
  Elkezdődött a belváros fejlesztése
2015. 05. 01. 17:15 tiszavasvari-hirhatar.hu
  KREATÍV-ANGOL TÁBOR
2015. 04. 29. 17:58 tiszavasvari-hirhatar.hu
  „Nyitottan élek és a világ hat rám” Beszélgetés a Kossuth-díjas Földes László Hoboval a költészet napján
2015. 04. 14. 13:09 tiszavasvari-hirhatar.hu
  Zempléni húsvét
2015. 03. 30. 20:15 tiszavasvari-hirhatar.hu
  Győzött a gyógyvíz!
2015. 01. 21. 12:23 tiszavasvari-hirhatar.hu
  Interjú Hadházi Lászlóval a Dumapárbaj című filmről
2015. 01. 16. 18:51 tiszavasvari-hirhatar.hu
  Döbbenetes számok a hatos lottón!
2015. 01. 04. 18:54 tiszavasvari-hirhatar.hu
  Egyenlő esélyekkel
2014. 12. 29. 17:44 tiszavasvari-hirhatar.hu
  Szeretet ajándékba – a folytatás
2014. 12. 21. 19:12 tiszavasvari-hirhatar.hu





IMPRESSZUM | MÉDIAAJÁNLAT | SZABÁLYZAT | HÍRLEVÉL

(c)2o15 Hírhatár Lapcsoport